HUNtasztikus

„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít” – szól a mondás. Ezeknek a gondolatoknak mindegyikével egyetértek, sőt a személyes listámat ki is egészítettem még pár példával.

1. Veszíteni nem kudarc, csupán egy élethelyzet

Az edzés maga tulajdonképpen az élet leképezése kicsiben: teszed a dolgod, egyik percben sikerült minden, a másikban hibázol, majd a következőben megint jól megy. Az ember így szépen lassan megszokja, hogy nem lehet mindig minden tökéletes: attól nem leszünk rosszabb emberek, hogy nem teljesítettünk hibátlanul, sőt igazából csak lehetőséget kaptunk, hogy a saját hibáinkból tanuljunk, hogy holnap még jobbak legyünk. Ha minden egyes alkalommal kétségbe esnék, amikor valami nem sikerül, akkor rengeteg időt töltenék sajnálkozással, hisz a sport által ez akár 1 óra leforgása alatt is számtalanszor megtörténik velem, ami felesleges. Tudni kell elfogadni a kisebb-nagyobb vereségeket, a helyén kezelni a kudarcos pillanatokat, és megünnepelni a dialadittas perceket

2. A kiegyensúlyozottság titka: az önbecsülés

Fontos, hogy ne azért sportoljunk, mert utáljuk a mostani testünket, hanem azért, mert szeretjük azt. Sportoljunk azért, mert tiszteljük a szervezetünket annyira, hogy megtesszük érte. Ahogy a sejtjeink működéséhez elengedhetetlen a víz, izmainknak, ízületeinknek, kötőszövetünknek a mozgás jelenti ezt.  Kell valamennyi idő, hogy kialakuljon az igazi, belső igény a rendszeres testmozgásra, de utána el sem tudjuk majd képzelni nélküle az életünket, és minden edzést egy ünnepnek fogunk tekinteni, ahol a saját teljesítőképességünk és az eddig elért eredményeink lesznek fókuszban. Ez pedig egyenes út a stabil önbecsülés kialakítása felé, ami egy kiegyensúlyozott, lelkes, motivált életet eredményez minden területen.

3. Az apró sikerek is számítanak

Ez a pont részben kapcsolódik az önbecsülés fogalmához, de tovább árnyalom a képet azzal, hogy a sport kiválóan megtanítja az embert arra, hogy kialakítsa a saját maga felé irányuló dicséret képességét. Hajlamosak vagyunk hétfőtől vasárnap robotolni reggeltől estig, közben pedig elfelejtjük, hogy sok, hétköznapinak tűnő tevékenység megérdemel egy-egy vállveregetést – magunktól magunknak. Ha csak fél óra futás fér bele a napba, akkor is sokkal többet tettünk az egészségünkért és a jó közérzetért, mint az, aki el sem indult, így joggal lehetünk büszkék magunkra. Ha ezen a héten csak 5 kilót tudtunk emelni a súlyon, pedig 10-et terveztünk, akkor is nagy teljesítmény, hogy megint fejlődtünk. Ha pedig leülünk és átgondoljuk, hogy egyébként az iskolában, munkában, magánéletben mennyi apró eredményen suhanunk át és vesszük természetesnek, rájövünk, hogy sok mindenben igenis sikeresnek mondhatjuk magunkat és ez nyugodtan töltsön el elégedett boldogsággal minket.

4. Rendszer kell a mindennapokba

Ha elkezdünk sportolni, csak akkor lehet azt hosszútávú szokássá tenni, ha tudatosan keresünk helyet neki és ezt a naptárunkba fel is jegyezzük mint program, akár egy találkozót. Ha ugyanis csak azt határozzuk el, hogy heti 3-szor mozogni fogunk, ha lesz időnk, de nem kötjük konkrétumokhoz, több mint valószínű, hogy el fog maradni. Következetességgel mindez javítható, ha pedig az előre megtervezett edzésidőhöz kezdjük el alakítani az egyéb programokat, az egész életünk rendszerezett lesz, tudatos és kevésbé stresszes.  Ez pedig azokat is a következő hét átgondolására kényszeríti, akik folyton egyik helyről zuhannak a másikra mindenféle rendszer nélkül. A testmozgás ráadásul feltölt minket energiával, hogy a nap hátralévő részében is lendületesen pipálhassuk ki a teendőinket.

5. Az egót olykor félre kell tenni

A szabályosan kivitelezett gyakorlatok végrehajtásának és a sérülésmentes edzésnek az egó a legfőbb ellensége. Főként a nehezebb edzések során nagyon fontos, hogy ne versenyezzünk, ne akarjunk mindenáron jobbak lenni, adott esetben még magunknál sem, ha nem érezzük teljesen késznek rá magunkat. A határokat illik feszegetni, hiszen a komfortzóna folyamatos tágítása a cél, de a sportpálya tipikusan nem jó helyszín a felvágásra, mert könnyen megüthetjük a bokánkat. Az edzések alatt tehát fel tudjuk állítani az éppen aktuális határainkat, s ezáltal el tudjuk dönteni, mi számít alibizésnek, és hol kezdődik (illetve végződik) az alázatos, kemény, egótól mentes munka, amely a mély, őszinte önismeret egyik legfontosabb szintjét is jelenti.

Képek: pinterest