Bemutatjuk az Igazság Ligája főhőseit

jl1.jpg

A napokban került sor 2017 egyik legjobban várt képregény filmjének, az Igazság Ligájának a bemutatására. Ismerjük meg az egyes szuperhősök történetét, vagyis hogy hogyan jött össze ez a csapat!

A szuperhősök bemutatásánál nem az volt a célunk, hogy korszakalkotóan új információkat mondjunk a hősökről, hanem hogy összeszedjük azokat az alap dolgokat, melyek egy „kezdő DC-s” számára nélkülözhetetlen a film megértéséhez!

Batman – Bruce Wayne

Az alapító. A kivétel. A csapatkapitány. A korábban csapatban gondolkodni képtelen Bruce Wayne hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül a Batman-trilógia és a Batman vs. Superman filmek folyamán, gyanítjuk ez az átalakulás ebben a moziban is folytatódni fog.

A film előzetesében Barry Allen kérdezi őt arról, hogy mi az ő szuperképessége, mire Bruce szerényen annyit mond: „Gazdag vagyok”. Ezen a nem elhanyagolható tényen kívül erősségének számít a kiváló taktikai érzéke és a széles körű mozgása a harcművészetekben, mely képességekre az Árnyak Ligájában tett szert.

Az eddigi Batman-filmekben mind Christian Bale, mind Ben Affleck óriásit nyújtott, reméljük Ben Affleck ezúttal is kitesz majd magáért. Batman maga garancia a sikerre, tekintve hogy számos szavazáson ő bizonyult a legnépszerűbb szuperhősnek közvetlenül Pókember és a Rozsomák előtt.

jl2.jpg

Wonder Woman – Diana Prince

Az istenölő. Zeusz és a themüszkirai Hyppolita királynő gyermeke. A nőiesség és a harciasság megtestesítője. 2017 eddigi legjobb szuperhős filmjének a főszereplője. A nyári Wonder Woman film parádés látványvilággal bírt, főleg a themüszkirai jelenetek a film legelején, amikor is bemutatták az amazonok és maga Diana történetét.

Gal Gadot tökéletes választás volt mind a Batman vs. Superman, mind a „csodanő” eredetfilmjében, így ő sem fog csalódást okozni a vásznon. Ha felcsendül a Hans Zimmer által a szerephez írt zenéje, gyakorlatilag biztos, hogy fel fog robbanni a terem.

Aquaman – Arthur Curry

Atlantisz királya, a tengerek ura. Képességei közé a víz alatti légzés mellett emberfeletti fizikai és korlátozott telepatikus ereje tartozik. Legnagyobb fegyvere az előzetesből már jól ismert ördögvilla. Egyes történetek szerint csak egy órát bír a víz felett, ebből még gondja is lehet majd a cselekményben.

Nagyon kíváncsian várjuk, hogy vajon hogyan illik majd bele a képbe egy, az előzetesek alapján a szárazföldön játszódó történetbe, de ami biztos, hogy a „coolság-faktor” lesz akkora a Jason Momoa által alakított hősnél, mint a most következő, másik két bemutatkozó társánál.

Flash – Barry Allen

Gyorsabb a villámnál. Barry Allen bemutatkozó jelenete a Batman vs. Supermanben egy bolti kamerás felvétel volt, ahol egy fegyveres rablást akadályoz éppen meg.

Gyanítjuk, hogy Flash lesz a legszórakoztatóbb karakter az Igazság Ligájában, már csak abból is ez sejlik, amit az előzetesekben láttunk a karakterekből. Aquamanéhez hasonlóan már az ő találkozását is megmutatták Bruce Wayne-nel, nem ez lesz a magányos egyetemistának az első és utolsó vicces pillanata.

jl3.jpg

Cyborg – Victor Stone

Egy végzetes autóbaleset után Victor Stonenak nem volt más választása, mint hogy egy kiborggá alakítva folytassa életét. A számítógépek manipulálása és fegyverré alakított kezei a legnagyobb fegyverei.

Az előzetesekből róla derül ki a legkevesebb, így még több minden múlik a karaktert megformáló Ray Fisheren, hogy olyan közel hozza Cyborgot hozzánk, mint ahonnan a többiek indulnak.

BÓNUSZ

Superman – Clark Kent

Mivel a plakátokon mindenhol ott villog az a bizonyos „S”, mely a remény legnagyobb szimbóluma, így mi magunk is csak reménykedni tudunk, hogy tényleg Superman lesz a hatodik tagja a Ligának. Bár ha igazán nagyot szeretnének húzni, akkor valaki más lesz a hatodik.

Wonder Woman zenéjénél csak a szintén Hans Zimmer által komponált Ideal of Hope felcsendülését fogjuk jobban várni!

Ha tetszett az írás, kövess minket Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://huntasztikus.blog.hu/api/trackback/id/tr1013291043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket!

Mi a téma?

süti beállítások módosítása