HUNtasztikus

Scroll down for english! :)

Nos, eljött a pillanat, hogy megszületik az első poszt a PyeongChang-i kalandomról. Nagyon sok minden kavarog a fejemben, remélem túlságosan nem fogok ugrálni a témák között. Kezdésként szeretnék egy kis betekintést nyújtani, hogy ki is vagyok én, valamint miért is írok. De még mielőtt bele vágnék a közepébe: szeretném megköszönni a Huntasztikus blog szerkesztőinek, hogy vendégeskedhetek itt egy darabig, remélem sok-sok kattintást hozok majd a konyhára! :)

Szinte még élénken él bennem az a bizonyos forró július 10-i nap 2013-ból, amikor a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj megrendezésre került és nem mellesleg elkezdődött önkéntes pályafutásom. De lehet, hogy nem is éppen ott, akkor, hanem egy évvel előtte vette kezdetét a kaland. Puskás Ferenc Stadion, közel telt ház, az olimpikonjaink hazatérnek Londonból 8 arannyal a tarsolyban. Igen, 2012-t írunk és a már fent említett versenyen járunk. Nézőként voltam jelen, de láttam, ahogy az önkéntesek tevékeny részesei a történéseknek, a sportolókat kísérik, vagy az olimpiai bajnokainkkal együtt örülnek.

Lassan 5 éve már én is ezeket az élményeket élem át. Rengeteg sporteseményt megjártam már Magyarországon, de külföldön is szívesen segítek, éppen első Olimpiámra készülök. 2015-ben, jó pár sport rendezvény után úgy gondoltam, hogy máshol is szeretnék önkéntes munkát vállalni, így kerültem a Bátor Táborba, ahol daganatos és krónikusan beteg gyerekek táboroztatásában segítek évről évre. Sokan mondják, hogy nekem nincs meg mindig a 4 kerekem, mert ingyen dolgozok. Az valóban igaz, hogy fizetséget nem kapok ezért, sőt van, hogy még nekem is fizetnem kell, de rengeteg mindent kapok ezért cserébe. Akár tárgyi eszközökre is lehet gondolni, de sokkal fontosabb az emberi oldala.

Rengeteg barátom lett az elmúlt években, akikre mindig számíthatok, vagy az, hogy jó érzéssel tölt el, ha segíthetek, vagy pedig karrier szempontból sem egy utolsó dolog. Már pedig sikerült a hobbimnak a hivatásommá válnia, ugyanis egy éven keresztül önkéntes koordinátorként dolgoztam Magyarország eddigi egyetlen olimpiai eseményén, a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. De munka ide vagy pénz oda, igazából én azt szoktam mondani, hogyha egy beteg gyerek arcán mosolyt látok, az a világon mindent megér! Ez vagyok én, az örökkön-örökké csak önkénteskedő Tor Tamás vagy a BátorTábor keretein belül Süti! :)

Én éppen már a 8. életévemet tapostam, amikor 2000-ben Sydneyben rendezték a nyári olimpiát. Ez volt az első olimpia, amire emlékszem és végig követtem. (Bár lehet a '96-os atlantai játékokat is végig szurkoltam, de erre nem emlékszem) Még a mai napig kívülről fújom bajnokaink nevét, mondjuk szakmám miatt kötelező is. Szombaton hajnalok hajnalán kelni, hogy megnézd a póló meccset vagy a kajak négyes győzelmét (vagy a Fucsó-Federer álommeccset), már akkor is természetes volt. Kis gyerekként pedig arról álmodoztam, hogy egyszer én is ott leszek a játékokon és nekem is tömegek szurkolnak majd.

A 2016-os Rio de Janeiroban rendezett olimpiára is már mehettem volna, de pénzügyi okok miatt az meghiúsult. De most, 2 évvel később az álom mégiscsak valósággá válik. Január 27-én elindulok életem legnagyobb kalandjára és részt veszek a téli ötkarikás játékokon. Való igaz, hogy nem sportolóként - sajnos a téli sportágak nem is annyira állnak közel hozzám - hanem önkéntesként, de ez kit izgat?

Szerintem az előző pár soromat olvasva, sokan magukra ismertek az olvasók közül. Én pedig akkor elárulom, hogy azért írok itt a blogon, hogy mindazokat az élményeket, amiket megálmodtunk régebben, én most átélve, megosszam veletek írásos és képes formában! Akár legyen az, hogy milyen a színfalak mögött, vagy milyen lehet kiszurkolni a helyszínen Magyarország első téli olimpiai aranyát, vagy azt, hogy milyen is ez a Dél-Korea. Ha szeretnél ezekről értesülni, akkor kövess engem és a Huntasztikus blogot!

Hajrá!

Well, the moment has come to give birth to the first post about my way to PyeongChang. There's a lot of things going through my mind, I hope I'm not going to vary too much between topics. To begin with, I would like to give you some insight into who I am and why I am writing this blog. But before I start it: I would like to thank the editors of the Huntastic blog for give me the opportunity to write about my adventures, I hope I will bring lots of clicks! :)

I still remember for that sunny day from 2013, when the István Gyulai Memorial Hungarian Grand Prix was organized, and I have started my volunteer career. But I think it was not the time when my career started, It was one year earlier. Ferenc Puskás Stadium, nearly full house, our Olympic heroes returned home from London with 8 gold in the suitcases. Yes, we are in 2012 and we are in the same Grand Prix. I was a spectator, but I saw volunteers actively help in the race, accompany the athletes or cheer with our Olympic champions. For five years now, I've lived through these experiences day by day. I've been helping in a lot of sport events in Hungary, but I'm happy to help abroad too, now I'm about to make my first Olympics. In 2015, after a couple of sports events, I thought I would like to volunteer somewhere else, so thats how I getting into the Bátor Tábor ("Brave Camp" - it is part of the seriousfun network - founded by Paul Newman), where I'm helping for kids whose have/had cancerous and chronically ill. Many people say: "He is not quite right in his head" - because I work for free. It's true that I do not get paid for this, and even sometimes I have to pay for it, but I get plenty of things to do in return. You can even think of material things, but the human side is much more important. I've had a lot of friends in the last few years that I can always count on, or I am just feeling good myself, if I can help, or a last but not least it is also good from make a career.. And I managed to become my hobby to my profession - for a year I worked as a volunteer coordinator at Hungary's first ever Olympic event at the European Youth Olympic Festival in Győr. But I'm actually saying that if I see a smile on a sick kid's face, it's worth it all in the world! This is me, forever and ever volunteer Tamás Tor! :)

I was already 8 years old when the Summer Olympics were held in Sydney in 2000. This was the first Olympics I remember and followed. (Although It is possible that I was cheering in front of the TV in '96 but I can't remember to that time) I still have the names of our olympic champions, even though I'm obliged to do my job. On Saturday, get up early to see the hungarian waterpolo team or the K4-1000 victory, it was habitual. As a kid I was dreaming that once I would be in the games and thousands of people shout my name. I could have gone to the 2016 Olympics in Rio de Janeiro, but for financial reasons I missed it. But now, 2 years later, the dream becomes a reality. On 27th of January, I'm going to the biggest adventure of my life and taking part in the winter olympic games. It's true that not as an athlete - unfortunately, winter sports are not so close to me - but as a volunteer, but who cares?

I think, reading the previous few lines, many of you are familiar with the me. And now I'll tell you that I'm writing here on the blog to share stories from my adventure and you can feel a bit yourself in South Korea with me! Whether it's behind the scenes or how to Hungary is go for its first winter olympic gold medal or what South Korea is like. If you do not want to miss these stories, follow me and the Huntastic Blog!

Let's go!