3-4 év csoportos órákon való részvétel után július végén személyi edzővel kezdtem el dolgozni egészségügyi okokból. 3+3 pontban összeszedtem, miért örülök annak, hogy így alakult, és mi hiányzik a csoportos edzésekből.
Mindig is törekedtem arra, hogy a heti edzéseimből maximum 1-2 legyen otthoni/saját tervek alapján kialakított, mivel én egész egyszerűen nehezen tudom magam motiválni egyedül, kell a húzóerő magam mellett. Sokáig csoportos (funkcionális típusú) órákon vettem részt, most pedig úgy alakult, hogy pár hónapja egyéni edzéstervet követek, amit egy személyi edző állít nekem össze. Lássuk, hogy miért örülök ennek nagyon, és miért nem.
Amiért igen:
1. Egyéni edzésterv
Kezdjük egyből azzal, ami a lényege az egésznek: a személyi edző által összerakott program csak neked szól, a feladatok a te testedre, képességeidre, aktuális formádra vannak írva. Mindig annyival nehezebb a következő edzés, amennyivel kell, annyival viszont biztosan. Alkalomról alkalomra érezhető a fejlődés, hisz a figyelem mindig a leggyengébb (vagy esetleg a sérült) izomcsoporton, testrészen van, azt pedig érzi az embernek minden porcikája, hogy dédelgetve van, és nem csak beestünk egy századik esti csoportos órára huszadik résztvevőnek.
2. Egyéni figyelem
Csak te vagy a középpontban, nincsen alibizés, mint esetleg egy csoportos órán, ahol hajlamos az ember a többiek között kicsit lustizni, hogy „Most úgy sem látta senki”. Egyénfüggő persze, hogy kit mennyire frusztrál, ha folyamatosan azt nézik, hogyan hajtja végre a gyakorlatsort, de egyrészt a sérülésmentes kivitelezéshez nagyon fontos az edzői figyelem, plusz ő nem azt fogja nézni, hogy a hurkák hol buggyannak elő a pólóból, vagy hogy mennyire vagy béna, épp ellenkezőleg. Azért figyeli a mozdulataidat, hogy lássa, melyik a domináns oldalad például, mennyi ismétlés megy pihenő nélkül stb., jó esetben jegyzetel is, mindezt pedig azért, hogy a következő edzésterved nehézségét ezek alapján tudja belőni. A befektetett munka pedig ilyen szintű figyelem mellett hamarabb térül meg.
3. Nem kell igazodni az órarendhez
… vagy maximum részben. Persze, ez legyen a legnagyobb bajom, de mégis könnyebbség, hogy nem kell feljelentkeznem órára, és esetleg szembesülni azzal, hogy amikor akartam menni, oda már nincsen hely (legrosszabb esetben arra a napra már semelyik órára nincs). Természetesen a személyi edzés sem csak úgy a vakvilágban zajlik, hogy akkor megy az ember, amikor szeretne, de egy 10-15 perces késésnél (az én esetemben legalábbis) nem történik semmi, főleg nem az, hogy a csoport már a bemelegítésen és az első feladat felén is túl van addigra.
Ami hiányzik:
1. Társaság
A legnagyobb veszteségként azt élem meg, hogy kiestem a jól megszokott közegemből, akikkel együtt szoktam edzeni a teremben. Természetesen az új rutinom magával vonzotta azt, hogy új társaságba cseppentem, így mondhatom azt, hogy lett új csapat, akikkel találkozom, beszélgetek az edzések alkalmával, és őket is nagyon kedvelem. Viszont teljesen más valakivel rendszeresen nemcsak találkozni, de végigszenvedni ugyanazt a feladatsort, majd kipurcanva megvitatni a napi tapasztalatokat, élményeket és együtt útnak válni hazafele, ráadásul éveken keresztül.
2. Élmény
Azon kívül, hogy a lassan barátokká váló ismerősökkel küzdi végig az ember az órát, ahhoz nem lehet hasonlítani a személyi edzést, mikor szól a zene, együtt küzdötök az életetekért és ha a másik abba akarja hagyni, odaszólsz neki, hogy „Gyerünk már!”, vagy épp ő szól neked, hogy „Pihenni otthon is lehet, nyomjad!”. Ha egyedül csinálod az adott feladatot, hiába edzenek mások melletted valami mást és szenvednek hasonlóképp, hiába biztat az edződ, mégiscsak egymagad vagy az edzéseddel, ami – számomra – sosem akkora flow.
3. Ár
Sajnos a személyi edzéseknek az a tulajdonságuk, hogy drágábbak, mintha egy hétköznapi bérletet venne az ember akármelyik terembe. Természetesen a szolgáltatás színvonala is igazodik az árhoz, a legfontosabb pedig minden esetben az egészség, de tud fájni az ember szíve olykor, ha végiggondolja, mikről mond le éppen cserébe.
képek: pixabay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.