Oly sok utazás és élmény után elérkeztünk amerikai utunk végéhez. Boston, New York, Las Vegas és Los Angeles után a gyönyörű San Francisco felé vettük az irányt, ahova LA-ből bő két napi autózás után jutottunk el. Igazából 6-8 óra alatt is le lehetne tudni ezt a sprintet, de ráérősen autózni az óceánparton valóban páratlan élmény volt, magát a várost bejárva pedig az az érzés kerített birtokába, hogy hazataláltam. Már csak az árakat kellene átszabni. 

1. Egy kiadós alvás után első megállónk a Lombard Street közismert, bódítóan kanyargó szakasza volt. A 180 méter hosszú részt 1922-ben hozták létre, mert a helyi szinten is soknak számító, 27%-os meredekségű természetes emelkedőt nem bírták a kor járművei. A piros téglákból rakott út lefelé egyirányú, 8 éles kanyarját tekintve pedig teljesen jogos az 5 mérföld/órás (8km/óra) sebességhatár.

2. Innen gyalogoltunk át a Palace of Fine Arts-hoz, amely a Golden Gate Park szélén található 1915-ös megépülése óta. Az épületet az akkori expóra húzták fel és kedvelt turista célponttá vált, így az eseményre készült utolsó megmaradt darabok közé esik. 1965-ben felújították a járdákat és a mesterséges lagúnát, valamint 2009-ben földrengésbiztossá alakították. Funkcionalitását tekintve nem sok értelme van, viszont az évek alatt a esküvői fotózások ikonikus helyszíne lett az öböl területén.

3. Innen már nem is esik messze a város szimbóluma, a Golden Gate híd. Megépítése előtt 1840-től kompjáratokkal lehetett elérni a várost, emiatt viszont az lassabban fejlődött. A félsziget északi csücskét Marin megyével összekötő hidat 1933-ban kezdték el építeni és 4 évvel később sikerült is befejezni, majd 27 éven keresztül a világ leghosszabb függőhídjának számított 2,7 kilométeres hosszával, melyen 6 sáv mellett gyalog és biciklivel is lehet közlekedni. Ez utóbbira sajnos nem állt rendelkezésre elég időnk, de a 227 méteres pillérek által tartott vörös csoda lenyűgöző látványt nyújt, valószínűleg ebből is fakad, hogy a világ legfényképezettebb építménye címet nyerte el, még úgy is, hogy egyébként borzasztó sokszor tűnik el a ködben. Ottjártunkkor, szeptember közepén délelőtt 11-től délután 3-ig lehetett látni. 

4. A következő megállónkig át kell kelni a városi északi partjának másik végébe, de a kilátásért abszolút megéri. A Telegraph Hill tetején tornyosuló, 64 méter magas Coit Towerből az egész város parádésan belátható 8 dollár ellenében, ahogy azt a nyitóképen is láttatni kívántam. Az épület Lillie Hitchcock Coit, a helyi tűzoltók patrónusának hagyatékaként épült a környék látványosabbá tételére. A hölgyről tudni érdemes, hogy a korban igen különcnek számított nadrágban járása, kártyajáték-szeretete és szivarozása miatt, valamint 15 évesen segítséget nyújtott az önkéntes tűzoltóknak, akik innentől magukkal vitték minden utcai felvonulásra. Az art deco stílusú betontorony helyi városi legenda szerint ennélfogva egy tűzoltótömlő végét szimbolizálja, noha ez valószínűleg csak véletlen egybeesés eredménye. 

5. A dombról leereszkedve szembe találjuk magunkat a hely másik ikonszerű épületével, a 260 méteres, posztmodern Transamerica Pyramiddal. 1972-es megépültekor a világ nyolcadik legmagasabbika volt, ma már a városban is csak a második, és a nevét adó biztosítótársaság is kiköltözött belőle, de kiváló elhelyezkedésének köszönhetően máig a helyi építészet pofás darabja a cukormázasan színes, lélekmelengető viktoriánus házak mezejében. 

6. A Transamerica toronynál balra fordulva rövidesen megpillanthatjuk az Embarcadero városrész vízpartján fekvő Ferry Building Marketplacet, mely 1898-as elkészültekor a város kapuját képezte egy módon. Innen indultak és ide futottak be San Franciscót az öböl szemben lévő pontjaival összekötő kompok. 75 méter magas, minden oldalon órákkal ellátott tornyát az építész egy 12. századi, Sevillában található darabról mintázta, a város felőli oldalán pedig a Market Street kezdődik, mely effektíve a főutca, így az épület mindig is kulcsszerepet játszott a város életében. Az 1950-es évektől, a hidak elkészülte után kevesebb szerep jutott neki, emiatt irodaházként üzemelt évtizedekig, de 2002-ben felújították, átalakították, és most egy menő piactér-étkezőcsarnok, ahol helyi alapanyagú finomságokkal tömhetjük magunkat a városhoz alapárához képest is drágán, tehát a helyi Gozsdu-udvar, ha úgy tetszik. Itt találkoznak a North Beach-en és a Market Street-en haladó retró villamosok is, ám tekintve a 7 dolláros menetjegyet ezt inkább kihagytuk.

7. A Market Streetről jobbra fordulva, a Union Squaretől nem messze kezdődik a helyi kínai negyed, az eredeti Chinatown. 1848-as indulása óta kulcsszerepet tölt be a kínai kultúra észak-amerikai terjedésében, megismerésében és keveredésében. Korából fakadóan a legrégebbi kínai negyednek számít a kontinensen és egyben a legnagyobb kínai enklávé Ázsián kívül. Ha lehet hinni a számoknak, több turistát vonz évente, mint a Golden Gate híd.

8. Jól érzékelhető a keleti befolyás a városban, egyfelől a Teslák számánál csak a japán kocsiké nagyobb, másrészt a kínai negyedtől nem túl messze kapásból itt van a máshol nem jellemző Japan Town, vagy J-Town is. A 6 városi tömböt átfogó terület leginkább az 1906-os, nagy pusztítást okozó földrengés után lett a helyi japán lakosság frekventált lakóhelye, majd Pearl Harbor japán megtámadását követően 1942-ben elfogadtak egy rendeletet, amely miatt az összes japán születésű és japán-amerikai polgárt internálták a háború idejéig. Az épületek kiürültek, valamelyest leromlottak, de a háború vége után sokan visszatértek.

9. J-Towntól délre, egy kis domb oldalában van az az utca, melyben a sok filmből és sorozatból ismerős Painted Ladies házsor áll, melyre sokszor egyszerűen csak Postcard Raw-ként utalnak nagyszerű fekvése és impozáns kinézete miatt. San Francisco-ban több mint 48.000 viktoriánus stílusú ház épült a 19. század közepe és 1915 között. Közölük rengeteg elpusztult az 1906-os földrengés által kiváltott tűzvészben, másokat pedig maradék katonai festékkel szürkére festettek a háború idején, vagy az évtizedek alatt eltüntették a díszítéseiket, átépítették részleteiket. 1963-ban egy helyi művész élénk színekkel varázsolta újra saját, egyébként eredeti és jó állapotú házát, amit eleinte sokan kritizáltak, de az 1970-es évekre egész mozgalmat indított el és komplett városrészeket dobtak fel vele. Az itt látható sor voltaképp nem is annyira kiemelkedő, ha figyelembe vesszük, hogy több utcányi hasonló van a környéken, viszont abban tényleg kitűnik, hogy optimális időben látható mögötte az egész belváros. Mi délután 5 óra körül, az esti köddel együtt érkeztünk meg, így nem volt szerencsénk. 

10. Sajnos a város délebbi, falfestményekről és hippikultúráról elhíresült negyedeibe nem volt időnk eljutni, így a hazaindulás napján délelőtt, utolsó állomásként végigjártuk az északi partszakaszt, más néven a Fisherman's Wharfot. Így jutottunk el a kultikus Pier 39 mólóig, ahol minden hal és tengeri-herkentyű szerető ínyenc kiélheti étkezési fantáziáit, miközben utcai performanszokat tekint meg vagy a sütkérező oroszlánfókákat nézi. Utóbbiak mindig is szép számmal voltak az öbölben, azonban 1989-ben megjelentek a móló melletti stégeken napozva és azóta egyre többen jönnek, minden emberi beavatkozás nélkül, talán mert nagyobb biztonságban érzik magukat. 

"Utolsó vacsora" gyanánt a repülőre szállás előtt még bedobtam egy rákos szendvicset, itt viszont véget ért két hetes utazásunk az Egyesült Államokban. Bár ezalatt a pár nap alatt elköltöttem mindent, amit nyáron kerestem, fantasztikus és életre szóló élményekkel gazdagodtam, ami miatt azt kell hogy mondjam: Minden centjét megérte és alig várom, hogy lehetőségem legyen visszatérni.

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésed, ha tetszett a cikk, kérlek kövess minket Facebookon is! ;) 

RichardJLuczi